Rose
Voltak, akik csak fel akartak használni. Voltak, akik csak velem akartak lenni. Voltak, akik csak a pénzemet akarták.
Ő más. Más mind a többiek. Mindig is más volt. Kitűnt a tömegből. Ő volt
az, aki már a gimiben is zakóban járt, sőt míg az átlagos fiúk
kosaraztak ő teniszezni, vagy golfozni járt.
Ott voltam én, "A gazdag lány". És ott volt ő, "A gazdag fiú".
Szóval, az egész helyzet magától adódott.
- Valóban nagyon szép hely- néztem körül az étteremben, majd rápillantottam.
- Tetszik?
- Persze! Kiskoromban jártam itt utoljára, oly réginek tűnik, mégis minden apró részletére emlékszem.
- Hát, a remek borra és pezsgőre valószínűleg nem- mosolygott, majd
megemelte borospoharát. Én is így tettem, majd mosolyogva koccintottunk.
Justin a combomra helyezi kezét.
- Foglaltam egy szobát- mondja halkan, én pedig alig észrevehetően bólintok.
Tizenegy óra körül értünk fel a szobába. Az idő olyan gyorsan repült,
igazából nem is érzékeltem, hogy már három órája az étteremben ülünk.
Óvatosan a falnak tolt, majd gyengéden megcsókolt, amit természetesen
viszonoztam. Szívem egyre hevesebben vert az agyam pedig kikapcsolt.
Semmi másra nem tudtam gondolni, csak ránk.
- Becsuktad az ajtót?- kérdeztem, mikor elváltunk egymástól, Justin
bólintott, majd ismét ajkaimnak esett. Felemelt, majd az ágyra tett és
fölém tornyosult.
~~~
Bőrömön éreztem a szoba, hideg levegőjének fuvallatát. Mintha teljesen
máshol lettem volna. Felemelem fejem, majd körbepillantok. A hotelszoba
már eltűnt, és igazából fogalmam sincs hol vagyok. Felállok a jéghideg
padlóról, majd a tükör felé sétálok. Az egész testemet beterítik a zöld,
kék és lila színekben pompázó foltok. Homlokon egy seb éktelenkedett.
Bal karom sajgott, mikor rápillantottam tudtam, hogy nem akármitől fáj a
karom. Éreztem már ezt a fajta fájdalmat, miután a kórházban voltam,
még talán hat éves koromban. Sosem bírtam az injekciókat. Hajam kócos,
bőröm már nem olyan fehér mint amilyen volt. Fehérnemű és egy szakadt
ing volt rajtam. A fehér ing néhol nem fehér, hol világosabb hol
sötétebb vörös színű. Orromhoz emelem az egyik foltot, majd
megállapítom, hogy vörösborról van szó. Egy másik foltnak pedig már
teljesen más a szaga. Vér.
- Justin? Justin! Hallasz engem?- kiabáltam, majd megpördültem és az ajtó
felé sétáltam. Akármennyire is szerettem volna, hogy nyitva legyen nem
volt, sőt még Justin sem állt az ajtó mögött. - Van itt valaki?- kiabáltam
torkom szakadtából a kilincset pedig két kézzel rángattam magam felé.
Semmi sem történt. A falnak dőltem, majd a földre csúsztam és az
egyetlen ablakot, az egyetlen fényforrást kémleltem.
Lassan sötétedett be, talán este hat-hét óra körül lehetett, mikor az
ajtó alatti kisebb "ajtó" kinyílt, majd egy hatalmas kéz két üveg vizet
és egy tányért lökött át rajta. Aztán ismét lezárult az ajtó. Lassan a
vízért nyúltam, majd magamhoz szorítottam. Lecsavartam a kupakot, majd
mint aki napok óta nem ivott kortyoltam az üveg tartalmát. Az üres
palackot a szoba másik oldalába hajítottam, majd az ajtótól legtávolabb
eső sarokba kuporodtam be, a kezeimből párnát formáltam, lehajtottam a
fejem és próbáltam figyelmen kívül hagyni a folyamatosan búgó legyet,
ami már egy ideje körülöttem körözött. Lehet, hogy ő lesz holnap a
reggelim.
Ez lett volna az első fejezet, remélem elnyerte a tetszéseteket! Ha igen várom a véleményeiteket!
Köszönöm, hogy benéztetek és remélem visszatértek a következő részre is!
Ölel mindenkit: Csenge K.

Szia nekem elnyerte a tetszèsemet.
VálaszTörlésHamar hozd a kövit 😍😘
S az én blogommal kapcsolatosan a The Demont és a Black Death-ot letöröltem nem tudok 4 blogit egyszerre vezetni de ha gondolod nézz be ezekbe..
justinbiebermaffia.blogspot.hu
agyilkosvampirjustinbieber.blogspot.com
Szia! Örülök, hogy tetszik a blog! Igyekszem a kövivel!
TörlésRendben benézek :)
Ölel: Csenge K.
Nagyon jó! Siess!😍😍
TörlésKöszönöm, igyekszem! :)
TörlésUuuu de tetszik jó nagyon 😊😍👍
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :)
Törlés